Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

A borica férfi körtánc, egyik a számos fennmaradt csángó férfitánc közül.

A borica régen, a XIX. század első feléig a barcasági magyarok farsangi mulatságának számított, farsang első napján, vízkeresztkor, azaz január 6-án járták, s ez a nap valóságos ünnepként, egyfajta körmenetként volt számon tartva, mivel a kitűzött napon a falu minden nemű és korú lakója kisereglett az utcákra, így várták a boricás sereg érkezését. A szokást éltető faluközösséget ért különféle társadalmi-, történelmi változások következtében a szokásgyakorlat egyszerűsödött, a közösség életében betöltött helye és szerepe alapvetően módosult, bár mai megjelenésére is elmondható, hogy egy szervesen továbbélő, a helyi közösség által fenntartott és nem külső erő hatására szerveződő gyakorlat. A múlt század hetvenes éveitől már csak Aprószentek napján (december 28.) járták. Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. 

Az erdélyi magyarság legdélibb népcsoportja az Olt és a Brassói-havasok közötti Barcaságban él. E polgárosult vidék főként evangélikus vallású volt. Itt a magyarok szászokkal és románokkal éltek együtt. Legjelentősebb, különálló csoportjuk a Brassó környéki hétfalusi csángóság. Az ő táncos szokásuk a boricajárás. Négyfaluban (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu - ma már teljesen összeépült és Szecsele néven várost alkot) a 19. század közepe táján kiveszett a boricajárás szokása, míg a távolabb fekvő Háromfaluban (Pürkerec, Tatrang, Zajzon) napjainkig fennmaradt. 

A boricajáráshoz kapcsolódik a boricatánc. Mivel a csángók egyik fő foglalkozása a fuvarozás volt, több vidéket bejártak, és megtanulták a helyi szokásokat, táncokat. A borica egy tánc-egyveleg, amelyben felelhető az oláh, szerb, bolgár, albán, török táncok különböző változatai. A bokázás a székely csűrdöngölőből ered. A múlt század elején még minden faluban, s egész farsangban, különösen a farsang három napján végigjártak minden gazdát, sőt még a szomszédos falvakat is meglátogatták, hogy eljárják a boricát. A tánc a minden mozdulatát a táncvezető, a vatáf irányítja, akit már hetekkel korábban megfogadtak, és vezetésével megkezdték a kocsmában vasárnaponként a tánc gyakorlását, s kiválasztották a legjobb táncosokat.

Az előkészületek és próbák ádvent karácsonyváró légkörében zajlanak. Így az ünnepkör rituális táncaként tarthatjuk számon. Szervesen kapcsolódik a Nap újjászületésének (téli napforduló) és a megváltást hozó gyermek születésének kozmikus méretű élményéhez abban a szellemben, ahogy a niceai zsinat (k.u. 325.) a Mitrasz-kultusz jeles ünnepére, a Nap születésnapjára tette Krisztus földi megtestesülésének emléknapját.

A kocsmában gyülekezve indultak falujárásra először az elöljárók házához, de aztán minden gazda udvarára
betértek. Sorban vonultak be az udvarra, elől ment a fenyőt tartó legény: a tebetartó. A tebe a fenyő hegye, melyen aranyozott gyümölcsök csüngtek. Ezt követte két-három cigányzenész: egy furulyás, egy hegedűs és egy kobzás. A gazda udvarán kört alakítva a vatáf vezényszavai szerint egyszerre táncoltak. A boricatáncot a zene ütemére járták. Zenéje egyszerű, de a tánc előadása nehéz és kemény testi erőt igénylő. Elöl táncolt a két vezér, akik a legjobb táncosok voltak. A borica táncosok színes szalagokkal díszítették magukat, a térd alatt csörgőt, a lábbelin pedig csörgős sarkantyút viseltek, s csákány, vagy tulipán formájú lapocka tette teljessé felszerelésüket. A táncnak és a hozzákapcsolódó zenének négy része van: 1. egyes-, 2. kettes-, 3. hármas-, 4. török borica. Ezek egymástól a motívumok, a kísérő zene, a dobbantások erőssége és hosszúsága alapján különböztethetők meg. A boricatánc végén a legények táncra kérték fel a jelen lévő lányokat, akikkel társasági táncokat táncoltak. Miután ez is befejeződött, a vezér kikiáltotta a boricásoknak a gazdától kapott adományt.

Végezetül a kosarasok és nyárshordozók zárták a sort, akik boricázásért kapott húst, tojást, kolbászt, kenyeret vitték. Délben és este felfogadott főzőasszonyokhoz tértek be és a csapat bőségesen evett és ivott. Részt nyert ebből a lakomából azonban a falu minden szegénye és nyomoréka. Volt tehát a boricajárásnak jótékonykodó, és nemcsak szórakozást biztosító célzata is.

A táncosok mellett az álarcos kukák tréfálkoztak, mókáztak egymással. A kukák, mint nevük is jelzi nem beszéltek, csak „tették a dolgukat”. Az kuka elmaradhatatlan kelléke a derékra erősített kolomp, fakard és a kézben tartott ostor volt. Ha a házigazda a kisebb házi eszközök közül kint felejtett valamit, egy baltát, bárdot, féket, és a kuka megtalálta, azt addig nem adták vissza, amíg ki nem váltották a háziak. Pantomimes játékukban megjelenik jelképesen a halál és a feltámadás is. Része volt a birkózás, mikor az egyik halottnak tette magát, a többiek feldarabolták, elsiratták, majd korbácsaikkal életre fújták.

A boricajárást este táncmulatság követte. A szomszédos falvakba látogatva rendszerint meg kellett vívniuk, s versenyt táncolni az ottaniakkal.

Boricásnak lenni régen státust jelentett, mára ez a jellemzője már nem annyira hangsúlyos. Mindezek mellett nem megengedhető, hogy a boricáslegény tévedjen a táncban, magatartásával megbotránkoztasson, mert ez az egész sereg szégyene is egyben, és amit főleg a vezérek hozzáértésének rovására írnak.

 Forrás:

http://www.hetfalu.ro/lapok/10_h.html

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/jeles-napok-es-nepszokasok/boricajaras

http://netfolk.blog.hu/2014/02/27/borica_aki_nem_lep_egyszerre

http://mondtakvolt.blog.hu/2009/08/14/borica

V I D E Ó K

Boricajárás Zajzonban 

Tatrangi boricások 

Purkereczi boricások