Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

A fokozatok tagolása

A régi reguláris társadalmakat kialakító népek szokásait követve a harcosok legkiválóbbjait az adott nép nevével, vagy megtisztelő melléknevével illették. Ezzel utaltak kiválóságára s, hogy benne foglaltatnak mindazon erények és értékek, amelyeket az adott nép fontosnak, továbbörökítendőnek gondolt. A magyarok környezetében élő pusztai népek még emlékeztek a nép tisztelgő melléknevére. Az első írásos forrás is így őrizte meg a magyarok népnevét: „szabartoj aszfaloj”, ”szavartü aszfalü” - „rendíthetetlen szabír / szavárd”. A kunok ezzel a névvel /melléknévvel/ illetek hírneves magyar vitézeket. Az ő nyelvükön a rendíthetetlen – Tepremez. A legmagasabb fokozatot birtokló egyéneknek kötelességük a bennük lévő régi értékeket továbbadni, továbbfejleszteni és megőrizni. Ők a letéteményesei a mindenkori magyar harcosnak és ennek a népközösségnek.

A fokozatok az alábbi rendben követik egymást. Az első fokozat kivételével ezen megnevezéseket megkerülni nem lehet. A 2. fokozattól a 10.-ig mindenkinek vizsgán, vagy versenyen kell bizonyítania, hogy az elnevezésnek megfelelő harci értékekkel bír.