Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

A Kapos Baranta Egyesület egy kisebb csoportja Pünkösd kapcsán Erdélybe látogatott el.

Ígéret havának (május) 22. napján hajnalban indultunk útnak két autóval, összesen tíz fővel. Az út hosszúra nyúlt, ugyanis több helyen megálltunk útközben, többek között a Tordai hasadékot is megcsodáltuk. Este érkeztük meg a szálláshelyünkre, Székelyszentlélekre, ahol családias légkörben, nagy szeretettel és pálinkával vártak bennünket. A hosszú út után a bőséges, finom, házias vacsora igazi gyógyír volt nemcsak a testünknek, de a lelkünknek is.

Másnap korán keltünk, hogy időben induljunk Csíkszereda felé. Útközben számos zarándok csoporttal találkoztunk, akik gyalogosan igyekeztek Csíksomlyóra. Szeredából mi is az apostolok lován indultunk tovább, fel a „Nyeregbe” – természetesen fegyverkabátban és a Kapos Baranta zászlaja alatt. Az első csapat, akivel szembe találkoztunk, legnagyobb örömünkre a kaposvári zarándoklat volt. Hozzájuk csatlakozva együtt haladtunk tovább a búcsújáró helyre. Összefutottunk a győri Barantásokkal is, akik kerékpáron érkeztek ide a távoli otthonukból.

Kimondhatatlanul felemelő érzés volt több százezer magyar testvérünkkel részt venni az ünnepi szentmisén. Látni együtt a sok embert, érezni a sok szív együtt dobbanását, átélni a lélek közös építő erejét egy életre szóló katartikus élmény volt. Kicsit más emberként jöttünk le a hegyről.

A harmadik nap is korán keléssel indult. Kiadós és ízletes reggelit követően a Keleti-Kárpátokba, Gyimesbükk irányába kerekedtünk fel. Kies tájon át érkeztünk meg a Tatros folyó völgyébe. A II. Rákóczi Ferenc, azaz Csíksomlyói Expressz érkezése előtt, még megnéztük a Rákóczi-várat, illetve megcsodálhattuk a gyimesi csángók szívet melengető kulturális műsorát is. A nap fénypontjaként részesei lehetünk, az ismét szabadban celebrált lélekemelő szentmisének.

A kora esti órákban spontán szerveződött, karikás ostor szabad edzésre is sor került Székelyszentlélek utcáin, melyen több, mint tíz helyi csikó vett részt – a sudárral való sűrű találkozások ellenére is - igen aktívan. A helybéli idősebb generáció által feltett kérdésre, mármint: „Tik, mellik csordát hajtjátok?”, sajnos érdemleges választ nem tudtunk adni.

Esténként késő éjszakába nyúlóan, kellemes légkörben, jó kedvvel beszélgettünk vendéglátóinkkal. Az eszmecserék során megtudtunk több nagy igazságot is, többek között azt, hogy „Nehogy már a ló mondja meg mikor kell szántani!”, illetve hogy a székelyek azon sem lepődnek meg nagyon, hogy a „sörnyitóval is lehet zenélni” és „bicskával is lehet furulyázni”! Ellátogattunk a Székelyszentlélek mellett található Jézus Szíve Kilátóhoz, bár az oda vezető út nem volt zökkenőmentes. A nyitott kisteherautóra feltett, saját kézzel ácsolt padokon való utazás élményét némi alkohol bevitelével kellett enyhíteni, bár a végén a kilátás mindenért kárpótolt bennünket. Aztán felderítettük a „barátok templomát”, ahol „csak úgy játékból” számos, népi bölcsességet ismerhettünk meg, úgy „székelyesen”.

A hátra lévő napokon meglátogattuk a Zetelaki-víztározót, a Békás-szorost, a Gyilkos tavat, sétáltunk Szovátán a Medve tó partján, jártunk Korondon, leereszkedtünk a Parajd-i sóbányába, megnéztük Madéfalván a veszedelem emlékét őrző – éppen felújítás alatt álló – Turul szobrot. Végül elszoruló torokkal indultunk hazafelé. Útközben szomorú szívvel néztük meg az elhanyagolt külsejű, úgymond évek óta felújításra váró, Déva várát, majd megcsodáltuk a kritikátlanul alantas környezetben álló Vajdahunyad fenséges várát is. Sajnos Aradon már nem volt időnk megállni, az egyre gyakrabban elhangzó „Ott vagyunk már?” kérdésre adott „Igen, már csak 200 km…” válaszok miatt.

Hat napot töltöttünk el Erdélyben, de lélekben több évre feltöltődve érkeztünk haza, Somogyországba. Ez úton is szeretnénk köszönetet mondani Hadnagy Jenőnek és kedves feleségének, Julinak az önzetlen, baráti vendéglátásért, a sok nevetésért és mindazért a kellemes élményért, amit tőlük és természetesen gyermekeiktől Kristóftól és Ervintől kaptunk. Isten áldja meg őket!

Káta

képek 1                    képek 2                    képek 3