Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

Amelyik lányra nagyokat ütöttek, az így válaszolt: „Ëgyën mëg a fészkesfene aprószentëk naptyán!” De amelyiket enyhén korbácsolták meg, az köszönetéül a legényt kaláccsal, borral kínálta meg. Király Lajos Tanár Úr írása.

Ezen a napon az egyház a Krisztusért mártírhalált halt kisdedekre emlékezik: Heródes király ugyanis Betlehemben és környékén minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket megöletett, nehogy beváljon a jóslat, miszerint Jézus lesz az égnek-földnek ura. A megvesszőzés (korbácsolás, sibárolás, suprikálás stb.) a laikus vallási magyarázat szerint ezeknek a kisdedeknek a szenvedését jelképezi.

A lányokat azért korbácsolják meg, hogy mint egykor a betlehemi kisfiúk, most ők is szenvedjenek meg Krisztusért. Valójában a korbácsolás ősi, pogány eredetű egészségvarázslás, a betegség szellemét kívánták vele elűzni, a nőknél a termékenységet, a gyerekeknél a növekedést serkenteti. Sőt a vesszőzés még az állatok egészségét is szolgálta, hiszen ilyenkor a gazda az istálló állatait is meg szokta korbácsolni.

A korbácsolás

Korbáncsulás Zselickisfaludon. Foto. Gönyei Sándor, 1931

A korbácsot 8-9-10-12 fűzfavesszőből fonták, ehhez régebben minden legény értett. (A korbács elnevezése Dél-Somogyban suprika, purzsáva vagy sibár, a szokás neve itt suprikálás, sibárolás.) Fontos volt, hogy a korbács négyszögletes rajzot adjon, ezért kevesebb vesszőből nem lehetett készíteni. A vékonyabb végén a vesszőkből egy csomót kötöttek, a vastagabb végére repített vesszővel fogást csináltak. Több községből van adatunk arról, hogy a korbácsot – a nagyobb varázserő biztosítása érdekében – már Ádám-Éva napján megfonták, és a karácsonyi asztal alatt volt aprószentekig (pl. Cserénfa). Boldogasszonyfán a német telepesek szokása szerint az apa Szent István napján korbácsot font gyermekének, utána az ablakba tették, hogy mágikus erőt kapjon. Itt a kisgyerekek a közeli rokonokat és a tanítót vesszőzték meg. A nagybajomiak is karácsony másnapján fonják meg a nyolcágú aprószenteki korbácsot.

A korbácsolás talán a legismertebb, a közelmúltban még élő népszokásunk. Somogyban alig van olyan község, ahol ne lett volna hagyomány, maradványai egyes helyeken ma is élnek. Leginkább a fiúgyerekek és a legények szokása volt, de gyakran  az idősebb férfiak is mentek korbácsolni. A fiúknál a korbácsolás megengedését összekötötték a kotyolással, ha voltak kotyolni, jöhettek korbácsolni és locsolni is. Mesztegnyőn úgy tartották, hogy „aki mög tudja fonni a korbácsot, az már alkalmas ara, hogy végigvergyön a fehérnépön.”

A legények 28-án hajnalban indultak korbácsolni, igyekeztek, hogy a lányokat még az ágyban érjék. Ők természetesen nem kértek engedélyt, hanem rendesen hozzáláttak a lányok megvesszőzéséhez. Egy helyen, Törökkoppányban jegyzett fel Gáll Éva eltérő időpontot: a legények aprószentek előtti este, 6 óra tájban, kisebb csoportokban mentek korbácsolni, a háziak borral kínálták meg őket. A fiúgyerekek itt is 28-án reggel jártak.

Különleges a régi buzsákiak korbácsolása: ott a legények hajnalban gyertyát is vittek magukkal, és bent a házban meggyújtották.4 A fiúk reggel és délelőtt korbácsoltak, az idősebbek is ekkor „látogatták” meg nőismerőseiket, rokonaikat. Délelőtt nem volt tanácsos a lányoknak utcára menni, mert a legények elkapták és megkorbácsolták őket. A fiúgyerekek rendszerint megkérdezték: Szabad-e korbácsolni? Illett megengedni, mert lenézték azt, aki ellenállt. Több férfi adatközlőnk mesélte, ha véletlenül nagyobbat próbált ütni, bizony kikapták kezéből a korbácsot, és őt is elverték alaposan.

A korbácsolás szövege Somogyban nagyjából egységes, csak az egyes kívánságokban lehet eltérés, de ez természetes is, hiszen maga a korbácsoló is alkalmazkodott a mindenkori helyzethez. Büssüben például a következőket mondták:

         „Hála Isten mögértük az aprószentök naptyát,
         Adja Isten, hogy többeket is érhessünk,
         De në ijen búval, bánattal,
         Hanëm örvendetös napokkal!”

Ezután a beköszöntő után vették elő a korbácsot a kabátjuk alól, és minden kívánság után egyet ütöttek. Amikor egy-egy testrészt, betegséget említettek, arra a helyre ütöttek:

                  „Jó légy, friss légy, egészségös légy!
                  Apádnak, anyádnak szót fogadj!
                  Ha borér künnek, vizér mönj!
                  Ha vizér künnek, borér mönj!
                  Körömmérög në nyüjjön az ujjadon!
                  Kellésös në légy!
                  Porzsávás në légy!
                  Csusz në járgya a fejedet!”

Mesztegnyőn még az előbbieken kívül az illető munkára valóságát is emlegették: „Jó kapás légy, jó marokszëdő légy, jó sütő-főző légy!”6 Göllében az asszonyoknak mondták: „Jó főző-sütő lögyön, jó misére járó lögyön, férjéhez kedves lögyön!”  A nagylánynak: „Még ebben az évben férhő mönj!”  Az öregeknek: „Kellése në lögyön!”  stb.

Kisbárapátiban a legény a lánynak még a következő rigmust is mondta: Szeresd a legényeket / Csókot is adj szegényeknek, / Ne sajnáld a csókokat, / Add szaporán azokat!  Kutason – valószínűleg egy helyi rigmusfaragó jóvoltából – külön szövege van az anyós és a vő megkorbácsolásának. Az idősebb asszonynak, anyósnak mondják:

                  „Kēd a vőjét szeresse,
                  Kocsmába elengesse,
                  Pénzt dug'gyon a zsebébe!
                  Röggel pálinkával kinálja,
                  Este jó vacsorával várgya!
                  Pince kulcsát ē në tögye,
                  A högyre elengesse!”

A vőnek mondták:
                           „Ipad, napad tisztöljed,
                           Ha rosszat szól, föl në lökjed!
                           Vágjál fát helötte!
                           Feleségöd szeressed,
                           Mönyecskéket kerüjjed!
                           Részögös në légy!
                           Kártyás, kurvás në légy!”

Somogyudvarhelyen a nagylányoknak még azt kívánták, hogy jó pogácsát süssenek, jó vízhordók legyenek. Kapolyon a lányoknak egy érdekes, máshol nem említett, szótagolva elmondott rigmust mondtak:

                  „Ap-ró-szen-tek nap-tyán
                  Ug-rán-csi légy kis-lány!
                  Ke-rül-jön el kel-lés,
                  Jó-ked-vü és vi-dám légy!”

Amelyik lányra nagyokat ütöttek, az így válaszolt: „Ëgyën mëg a fészkesfene aprószentëk naptyán!”  De amelyiket enyhén korbácsolták meg, az köszönetéül a legényt kaláccsal, borral kínálta meg.

A boldogasszonyfai német gyerekek korbácsoló szövege rövid és tréfás volt: „Friss légy, egészséges légy, ne harapjon meg a veszett kutya, sem a döglött kutya! Igyehu!”

A korbácsolást néhány helyen egy befejező rigmussal zárják le, pl. Pogányszentpéteren:

                 „Aprószentek napján,
                  Subaroljuk apraját és nagyját,
                  Egészséges légy!”

Göllében a következő kívánsággal búcsúznak: „Adjon Isten bé bort, bé buzát, léleküdvösséget, szerencsés esztendőt!”

A korbácsoló gyerekek munkájukért diót, almát, pénzt kaptak, a legényeknek pogácsát, bort, pálinkát. Néhány helyen, pl. Karádon a nagylányok a nekik tetsző korbácsoló fiúnak színes szalagot kötöttek a korbácsára: „A lányok pántlikát kötöttek a korbácsra. Annak a legénynek, aki tetszëtt nekik. De hát nëm ëgynek! Igy aztán amikor vége vót a korbácsulásnak, ugy tiz-tizënëgy körü, és a fiuk találkoztak, bizon néha nagy verekëdés lëtt. Ëgymást is mëgkorbácsúták.” Bizén is addig ütötték a fiúk a korbáccsal a lányokat, amíg azok egy szalagot nem kötöttek a korbácsukra.

A háziállatok megkorbácsolását rendszerint a gazda szokta elvégezni, erre a célra maga is font korbácsot, vagy elkérte a házat felkereső fiúktól, legényektől. Az ilyenkor mondott kívánságok nemcsak az állatok egészségét szolgálták, hanem azt is, hogy jó vemhező, jó borjazó legyen, sok tejet adjon stb.

A korbácsolás olyan általános és elfogadott szokás volt, hogy Toponáron pl. a plébánost is megkorbácsolták: „Mëntünk a misére. Vót ëgy öreg papunk... Aztán a legényëk ugyë ott átunk a segröstye ajtóba, ahugyan gyütt be misére, akkor asztán elő a korbácsot, adnyi neki, egésségës lëgyën. – Köszönöm, gyerëkëk! – az öreg pap. Örűt nekijje, hogy mëgkorbácsútuk, amikor mënt a templomba, tartani a misét.”

A korbácsolásnak csak aprószentekkor van varázsereje, a korbács is csak erre az egy napra készül, a következő évben újat kell fonni. Bár az is előfordult, hogy ha még alkalmasnak találták a tavalyit, ismételten használatba vették (pl. Karád).

A korbácsolás bevezető szövegét sajátos ritmizálással és hangsúlyozással, néha recitálva mondták, de énekelt változatról nincs tudomásunk.