Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

Szokásához híven a Kapos Baranta ismételten a természetben töltötte a négy napos ünnepet. Idén választásunk a Bakonyra esett és a Cuha-völgyet szerettük volna egészen közelről megismerni.

Az ’56-os forradalom emléknapján reggel 8 óra előtt gyülekeztünk a már megszokott helyünkön, a Dózsa edzőterem előtti parkolóban. Miután az autókban minden négyzetcentiméternyi helyet kihasználva bepakoltuk a felszerelésünket (gyakorló szablyák, botok, karikásostorok, stb.) 6 személygépkocsival, összesen 29-en vágtunk neki az izgalmasnak ígérkező útnak. Már az odaérkezés sem volt olyan zökkenőmentes, mint gondoltuk volna. A betervezett Balatonföldvári pihenőt, még számos hosszabb-rövidebb be nem tervezett követte. A Cseszneki vár távoli megcsodálását követően, már csak egy alkalommal tévedtünk el, mielőtt célhoz értünk volna. Szálláshelyünk Fenyőfőn volt, azonban első utunk a Pokolba vezetett. Ugyanis ebédünket Vinyén a Pokol vendéglőben fogyasztottuk el. Az egyszerű, de igen ízletes étkezést követően megtapasztaltuk, hogy a Pokolból is van visszaút, ráadásul nem is akármilyen. Kilépve az étteremből Lászlóffy Béla bátyámékkal, azaz a Kunszentmártoni Napsólyom Barantásokkal találkoztunk, akikkel az ott töltött idő alatt több alkalommal is volt szerencsénk összefutni. Az ebédet követően feltérképeztük szálláshelyünk környékét. Kisebb túrára indultunk az erdőbe, természetesen a túraútvonalakat messze elkerülve. Utunk során több számunkra eddig még ismeretlen növénnyel találkoztunk, sőt egy őz is kíváncsi volt ránk közvetlen közelről. Alig néhány méterrel futott el a gyerekek mellett, akikben ez nagy izgalmat váltott ki és lelkükben mély nyomot hagyott. Végül csendes, őszi esőben érkeztünk vissza tartalmas kirándulásunk után a helyi templom közvetlen szomszédságában található vendégházba. Vacsorát követően természetesen még játék következett és a gyermekek mellett a felnőttek is hosszan az éjszakába nyúlóan aktívan „ektivitiztek”.

Másnap reggel részben az időjárásnak, részben egyéb tényezőknek köszönhetően a tervezett kirándulásunk elmaradt. Csapatunk két részre oszlott. A kihívást kedvelők elindultak egy nagyobb, keményebb túrára, a többiek a csikókkal edzést tartottak. Szabadvívást és páros fegyveres bemutatót gyakoroltak. Ebédet követően aztán a társaság második fele is felkerekedett, hogy felderítse a Cuha patak völgyét. A völgybe érve kissé meglepődve tapasztaltuk, hogy a „patak” valójában egy kisebb folyó. A Kőpince forrást megtekintve elindultunk a „folyón” felfelé. Egészen addig mentünk, amíg csak hátrafele tudtunk visszajönni. Időközben egyesült a csapat két fele és megnéztük forrás melletti barlangot, majd ismét szétválva lefele indultunk a patak parton. Este elfáradva, újra vizesen érkeztünk „haza”. Aztán a vacsora után ismét gyerek és felnőtt szinten is a már bevált „ektiviti” következett.

Harmadik napon reggelit követően újra autóba szálltunk és a Cseszneki várat vettük célba. A már jól megszokott vargabetűt követően mégiscsak megérkeztünk a várhoz. A kilátás minden várakozást felülmúlt. Hosszasan csodáltuk a tájat és a távolba merengve idéztük fel magunkban bátor eleinket és balsors tépte történelmünket. „Vár állott, s most” is az áll! Vár látogatás után mi eshetne jobban, mint egy szüreti felvonulás. Furulya és doromb kísérettel, majd „egyem, kettem”-re masírozva vonultunk a felvonulásra, ahol jól esett néhány pohár bor és a friss pogácsa. A szüreti mulattságot követően, mivel a környéken nem találtunk megfelelő „csatateret”, a számháborút Fenyőfőre helyeztük át. „Hazaérve” legyártottuk a számlapokat, lemértük a fejeket, felkötöttük a számokat és izgalmas baranta számháborút vívtunk, melyben természeten megengedett volt a birkózás is. Mindent a csapatért! Este végre nem esett az eső, így sikerült tüzet gyújtanunk és hatalmas szalonna sütő „partit” tartottunk. Majd következett az elmaradhatatlan éjszakába nyúló „ektiviti”.

Az éjszaka nagyon rövid volt. Néhányan öt órakor keltünk, hogy napkeltére felgyalogoljunk a Pápai kilátóhoz. Felérve felejthetetlen élményben volt részünk. Lenézve akkora volt a köd, hogy az orrunk hegyét sem igen láttuk. Visszafelé aztán ismét légvonalban, hegyen-völgyön át jutottunk haza. Sajnos a reggelit követően a társaság egy jelentős része haza indult. Az ott maradtak miután összecsomagoltak, egy utolsó túrára indultak. Vinyéről a Cuha patak folyásának megfelelően egészen az Ördög rétig tervezték a távot a patak partján végig. A túra igen izgalmasra sikeredett. A csikók nagyon élvezték a kihívást. A szülők már kevésbé. Még a parton, a keskeny sziklaperemen való tovahaladás csak hagyján, de a vizes köveken, farönkökön a túlpartra való átjutás már feszegette az idegszálak strapa bírásának határait. Az Ördög rétnél mindenki fellélegzett, hogy túl vagyunk a nehezén. Aztán jött a számunkra 60°-nak tűnő emelkedő, melyet megmászva nemigen tudtuk eldönteni „merre is az arra”. Toldi Miklós sem állt ott a vendégoldallal, hogy utat mutasson, így hát saját kútfőből táplálkozva nekivágtunk a rengetegnek. Természetesen minden út Vinyébe vezet, úgyhogy néhány órás bolyongás után nagyon megörültünk mikor rátaláltunk a civilizáció vívmányára: a műútra. Az első autó vezetőjétől – amelyik hajlandó volt megállni – megtudtuk, hogy „csak” 10 km-re vagyunk a célunktól. Egy Barantás nem ijed meg némi sétától, de azért mégiscsak megkértük az ismeretlen ismerőst, hogy vigyen el valakit közülünk, aki majd visszajön értünk saját autóink egyikével. A terv bevált és mire besötétedett ismét Fenyőfőn voltunk indulásra készen.

Ahogy mentünk, úgy hazafelé is kitérővel jöttünk. Végül az esti órákban Kaposváron izgalmakkal és rengeteg élménnyel gazdagabban váltunk el egymástól. Ez a kirándulás is ugyanolyan jól sikerült, mint eddig bármelyik és reményeink szerint még számtalan hasonlóban lesz részünk.

Képek 1        képek 2

Káta