Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

A Kapos Baranta Egyesület a korábbi évek gyakorlataihoz hasonlóan az idei évben is felkerekedett, hogy közelebbi ismeretséget kössön az ország valamelyik aranyos szegletével. Az idén az Őrségre esett a választás. 

Magvető (október) havának 28. napján reggel gyülekeztünk Kaposváron a Kapos Baranta Központ előtt. A már megszokott nehezítő tényezők megoldását követően innen indultunk kisebb késéssel az alaptábor felé, Kisrákosra. A hagyományos "Baranta kör" után, végül a tervezetthez képest egy óra késéssel meg is érkeztünk a szálláshelyünkre. Már az út során gyönyörködtünk a táj szépségében, aztán az érkezést követően, a teljesség igényével, az autóvezetők is megcsodálhatták a vidék festők vásznára kívánkozó pazar látványát. Szinte nem tudtunk betelni az őszi színek lenyűgöző forgatagával.

Sajnos rövidesen ismét autóban ültünk Szalafő (Papszer) felé az Őrségi Ízek Portájára mentünk, hogy elköltsük „szerény” ebédünket, mely után kissé nehézkes volt az asztaltól való felkelés. Hazafelé megtekintettük Őriszentpéteren (Templomszer) az Árpádkori templomot. Mint később megtudtuk, itt székelt az Őrségi szabad harcosok élén álló, erődtemplommal rendelkező őrnagy. 

Az alaptábórból aztán az első napon egy jó kis kirándulás indult Szaknyérre, az alpakka farm felfedezésére, melyet néhány harcias bivaly "bátor" megszemlélése mellett meg is találtunk: zárva! Visszafelé természetesen a legrövidebb úton indultunk, de mi találtunk egy rövidebbet! Igaz, hogy ez árkon-bokron, vízen és fákon át vezetett. Az esti órákban, már sötétedés után érkeztünk vissza szálláshelyünkre. A vontatott tűzgyújtás megnehezítette a vacsora elkészítését. A késői vacsorát igen „magas szintű” eszmecsere követte, majd előbb, vagy utóbb, de végül mindenki ágyba került.

A másnapi nehézkes felkelés és jól eső reggeli után ismételten Szaknyér felé vettük az irányt és most már sikerült az alpakkákkal is közelebbi kapcsolatba kerülni. Az „állatsimogatós” élményeket követően Őriszentpéterre kocsikáztunk át, ahol egy kényelmes sétával egybekötve meglátogattuk a helyi fazekasokat és megcsodáltuk kézműves termékeiket. Délutánra aztán elromlott az idő, hatalmas vihar kerekedett, de ez minket nem zavart. Ugyan is a nagyon tartalmas és bőséges ebédet Szentgotthárdon a fürdőben mozogtuk le. Este aztán élményekkel gazdagodva ("lazac fejes"!!!), elcsigázottan érkeztünk meg kisrákosi szálláshelyünkre. Ennek köszönhetően az előző estéhez képest az esti közösségi program is lényegesen rövidebb lett.

Az utolsó napon már a reggeli órákban felkerekedtünk Szalafő (Pityerszer) irányába, hogy búcsúzóul megnézzük az Őrségi Skanzent, melyet minden híreszteléssel ellentétben zárva találtunk. Így csak kívülről csodálhattuk a meg a hajdani őrségi emberek mindennapjait. Az is megállapításra került, hogy pálinkát bármiből érdemes főzni. Végezetül a helyi játszótéren határtalan és kortalan játékkal zártuk őrségi kirándulásunkat. Hazafelé menet a sütőtökkrém leves után megkóstoltuk a helyben préselt tökmag olajat is.

A korábbi évekhez hasonlóan, úgy vélem, hogy az idei túránk is jól sikerült és reménykedünk benne, hogy a későbbiekben is számos, legalább ilyen jó barangolásban lesz még részünk.

 Káta

képek1                                                képek2