Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette.

November 11-e Szent Márton napja. Ő volt az első nem mártír keresztény szent. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, jellegzetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a 40-napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.

Márton története

Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (Szombathely) nevezetű városában látta meg a napvilágot 316-ban, vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses). Így nem meglepő, hogy Szent Márton kultusza Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. A hagyomány szerint a Szent egy álomban sietett a Szent István királyunk és az ország védelmére. A király álmában így kiáltott föl: "... távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazság legelőjét pusztítsátok". Szent István, tisztelete jeléül zászlaira a hadvezér Márton képét festette. Így vált Szűz Mária mellett Szent Márton is az ország patrónusává. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont azt bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

A római császár katonájaként szolgáló 18 éves Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén a lováról leszállva egy didergő koldusra kanyarította meleg köpenyét. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében, apja tiltakozása ellenére Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét (ezért forrt össze Márton neve a libával). Végül 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. Ismereteink szerint szigorú, önmegtartóztató életet élt. Népszerűségét jóságának, valamint kiváló szónoki képességeinek köszönhette. Egy legenda szerint, mikor halála után a Loire-folyón vitték a holttestét, hogy végül Tours-ban temessék el, a kemény novemberi idő ellenére a folyóparton kivirágoztak a gyümölcsfák.

November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomot rendeztek. Asztalra tették az újbort, ettek-ittak, s fenékig ürítgették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.

A rómaiak Aesculapiust (Aszklépiosz), az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely pedig a hadisten, Mars szent madara volt. A harcias madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől. A lúd római „beceneve“, az „avis Martis“ (Mars isten madara) afféle régi szófejtéssel „Márton madara“ lett a keresztény naptárban.

Időjóslás

A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő, és leesett az első hó. A népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben „barna lovon nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk. „Eljött Márton szürke lovon“, mondották akkor, ha enyhe, szürke és latyakos volt az idő e napon, és ilyen esetben szintén kemény télre számítottak. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál“. Másik időjóslás pedig azt mondja, hogyha Márton jókedvű, akkor bizony kemény lesz a tél. A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódó hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. A sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot: amennyiben fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak. Ha a mellcsont barna és rövid volt, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs, sáros időre lehet számítani. Vacsora után a mellcsontokon keresztül nézték meg a naplementét, ami felhős időben enyhe, míg ha tiszta volt közben az égbolt, akkor kemény télre utalt.

"Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél" - mondja a rigmus.

Sokfelé úgy tartják, hogy a Márton napi idő a jövő évi márciusi időt mutatja. A galgamácsaiak szerint a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jósol. A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik. Más megfigyelés szerint állítólag, ha ilyenkor még zöld a szőlő levele, bizonyosan enyhe télre számíthatunk, sőt, ha ezen a napon esik az eső, akkor a következő évi szüret bőséges lesz.

Szent Márton vesszeje

A pásztorok ezen a napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre a csordába. Ez a nyaláb vessző volt Szent Márton vesszeje. Márton vesszeje többágú volt, s úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó.

A bősi gazdák Márton vesszejét a disznóól tetejére szúrták, mert ez megvédte az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki a barmokat a legelőre, így ezeket nem érhette veszedelem, nem hullottak el.

Nagymagyaron a Márton-köszöntőt versbe mondták el. A pásztorokra, gazdára, az egész háznépre s a háziállatokra is Isten áldását kérték. E köszöntő jutalmaképpen a gazda megfizette a "bélesadót", vagy másképpen nevezve a "rétespénzt". Ilyenkor minden gazdánál nagy lakomát csaptak, vendégséget rendeztek az ünnep tiszteletére. A rétessütés is nagy jelentőséggel bír ezen a napon, a rétes nyújtása jelképezi Márton oltalmazó köpenyének kinyújtását.

Répcevidéken a pásztorok Márton estéjén végigjárták a falut, és a házakhoz így köszöntöttek be:

"Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét.

A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük.

Állataiknak annyi szaporulata legyen,

Ahány ága-boga van a vesszőnek."

Márton-napi lakomák

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A régi időkben Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat és ilyenkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A megkapták évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát. A hiedelem szerint, aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat“ kifejezésünk is. Jellegzetes ételek ezen a napon a libaleves és libasült párolt káposztával és zsemle-, vagy burgonyagombóccal.

Csokonainak tulajdonítják a következő tréfás verset, a "nyársraítéltetett Márton-napi lúd" búcsúzó liba dalát:

"Már liba koromban hallottam e napnak

Hírét, hogy innepe van Mártony papnak.

Rég tudom, hogy ilyenkor a torkos babona

Eleitől fogva nyársra ludat vona,

Mert apám, anyám is mikor megölettek,

E nyalánk szokásnak áldozati lettek."

„A bornak Márton a bírója“- tartja a néphit, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák. Mártont a nagyobb borvidékeken az újbor (egyúttal a szőlőművelők és kádárok) védőszentjeként is tisztelik. A régi céhvilágban a jól dolgozó egri mesterlegényekre mondták: "megérdemlik a Márton poharát".

Márton napi bálok és vásárok

A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken nagyon gyakori a Márton név, ezért, mint névnapot, ma is ünneplik névnapköszöntőkkel.

"Tündököljön élted ragyogó sugára,

Neve napja légyen szívünk vígsága.

Igyál egyet Márton, hogy jobb kedved légyen,

Hogy ne érjen téged semmiféle szégyen.

Márton poharából mindenki részt végyen!"

Felbáron Márton napján tartották a bojtárfogadó vásárt, s maguk a pásztorok is ezen a napon újították meg szerződésüket, vagy szegődtek új gazdához. Márton napja a juhok számba adásának, széthányásának napja. Legjobban a pásztorok várták, akik egész évben a falvaktól távol éltek, és évente csak egyszer-kétszer, a vásárok alkalmával mulathatták ki magukat. Ezért énekelték ősszel a pálpusztai pásztorok:

"Hozd el isten Szent Márton vasári napját,

Hogy a pásztor mulathassa ki magát."

A mulatság után a pásztorok végigjárták a gazdákat és megkapták a bérüket.

Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki kapatos a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki ezen a napon csak répát eszik, ágyba vizelő lesz.

Göcseji hagyomány, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz.

Sepsén megverik egy hosszú póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen.

Márton-napi közmondás: "Kövér, mint Márton lúdja".

Márton napi liba receptek

Káta

forrás:

http://www.korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2013/11/11/marton-napi-hagyomanyok-szokasok

http://martonnap.hu/nepszokasok/

http://www.minalunk.hu/kisber/index.php?n=5&tartalom_id=8537&area=544

http://www.ezmegazin.hu/eletmod/eletstilus/marton-nap-hagyomanyok-szokasok/

http://okosanya.blog.hu/2009/11/11/marton_napi_nepszokasok_hagyomanyok

http://www.vitalzone.hu/marton-nap-.html#